Meghatározás és a terápia összetevői.
A pöszeség egyik meghatározását a szakirodalomban a következőképpen olvashatjuk: „Az anyanyelv beszédhangjainak következetesen helytelen kiejtését pöszeségnek (artikulációs zavarnak) nevezzük. (Montágh Imre) A pöszeség terápiáját speciálisan képzett gyógypedagógus, a logopédus végzi.”
Azért választottam többek közül ezt a megfogalmazást, mert a tömör és könnyű értelmezés mellett kitér egy igen fontos szempontra: a következetességre. Mit is jelent ez a következetesség a hangokat tévesztő gyermek beszédében? Egy kis mondóka segítségével megpróbálom szemléltetni:
Holnap lett a dóli vátál
pétledén,Benedet,
Folpatolt a totijála,
tíd, dát peletet ét hálom batu tenelet.
Ez a kisgyermek a beszédében, bizonyos hangcsoportokat, ahányszor csak előfordulnak, mindig ugyanazokkal a hangokkal cseréli fel. Jelen esetben az s-cs, sz-c,valamint a k hangok helyett t-t ejt, a z-zs és a g-helyett mindig d-t.A ty-gy-ny hangokat t-d-n hangokkal helyettesíti minden esetben, az ö,ü hangokból o-u lesz, valamint az r-hangot minden alkalommal l-nek ejti.(Holnap lesz a győri vásár: péklegény Benedek, felpakolt a kocsijára tíz zsák perecet és három batyu kenyeret)
Bizony elég súlyos pöszeséggel kell számolnunk a fenti esetben, hiszen a beszédhangok jelentős részét felcseréli a gyermek, ezért is van,hogy általános pöszeség az elnevezése ennek a beszédhibának. A fennebb említett következetesség a gyermek helytelen képzésében viszont egy súlyosabb problémakörtől segíti elkülöníteni a szakembert: a nyelvfejlődés zavarától.(fejlődési diszfázia) A súlyos nyelvfejlődési zavarral küzdő gyermek artikulációs hibáira ugyanis a hangkihagyások, torzítások mellett a következetlen tévesztések a jellemzők. Azaz a gyermek a hangok cseréje közben nem követ semmiféle rendszert, szabályt: gyakorlatilag bármilyen hang helyett ejthet bármit, vagy egyszerűen kihagy hangokat, ami a beszéd érthetőségét rendkívül megnehezíti. Ha ez a probléma a beszédindulást követően néhány hónapon belül nem kezd rendeződni, javulni, akkor zavart nyelvi fejlődésre gyanakodhatunk.
De térjünk vissza a pöszeségre!Szerencsére a legtöbb gyermek röviddel a beszéd indulása után a jó beszédpéldát utánozva, saját beszédével folyamatosan összevetve, spontán kijavítja saját hibásan ejtett hangjait, és általában 4 és fél, 5 éves korára megtanul tisztán beszélni. Néhányan közülük különböző okok miatt azonban pöszék maradnak. Vagy felcserélik a hangokat, vagy eltorzítják azokat ejtés közben a hangok pontatlan képzése miatt. Amennyiben a hiba több hangcsoportra is kiterjed, mint a fent bemutatott esetben, általános pöszeségről beszélünk, ha csak egy esetleg két hangcsoportra (pl.sz-c-z és r-hiba) akkor részleges pöszeségről van szó: Holnap less a győli vásál: péklegény Benedek, felpakolt a kocsijála, tízs zsák pelecset és hálom batyu kenyelet.
A torz hangképzést írásban nem lehet visszaadni, gyakori, hogy a gyermek környezete sem mindig érzékeli, csak a logopédus hívja fel rá a figyelmet. Leggyakoribb a sziszegők (sz-c-z és s-cs-zs hangok) torz ejtése, ami óvodáskorban a laikus számára nem mindig tűnik fel, ha azonban ez a pöszeség megmarad az iskoláskorra, netán felnőttkorra is, teljesítmény orientált társadalmunkban komoly hátrányokat képezhet az életpályán.
Megkérdezhetjük, hogy mi az oka a pöszeségnek?
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy az okok nem minden esetben határozhatók meg könnyedén és világosan, és az sem biztos, hogy egy –egy gyermek esetében a pöszeségnek csak egy konkrét oka van, sokkal valószínűbb, hogy több egyszerre fennálló tényező okolható a problémáért. Általában azonban két féle eredetre vonatkoztatják a szakemberek a pöszeség okát: szervi (organikus) eredetű illetve működésbeli (funkcionális) érintettségű pöszeséget különböztethetünk meg.
A szervi ok mögött, mint ahogy a nevében is szerepel, valamelyik beszédképzésben fontos szerv sérülése áll. Ilyen lehet a lenőtt nyelvfék, a rendellenesen nőtt fogsor illetve súlyosabb esetekben a különböző ajak- és szájpadfejlődési rendellenességek, a hasadékok, amelyek az esetek többségében sebészeti, illetve fogászati beavatkozást igényelnek az ok felszámolása érdekében.
A jóval gyakoribb működéses pöszeség esetében általában egy kicsit gyengébb hangmegkülönböztető képességgel, és/vagy a finom mozgások alacsonyabb szerveződésével találkozhatunk, ami a logopédus segítsége nélkül csak ritkán javul spontán. Fokozottan igaz ez arra az esetekre, amikor nem egyszerű hangcserékről van szó, hanem hibás, torz hangképzésről, aminek a korrigálására csak a szakember, a logopédus vállalkozhat, aki a beszédhiba jellegének megállapítása után, a pösze terápia módszerei szerint végzi a gyermekkel a foglalkozásokat.
A pösze terápia két fontos részből tevődik össze:
Egyik fontos összetevő a gyengébb hangmegkülönböztető képesség fejlesztéséhez a hallási differenciálás fejlesztése, ami azért fontos, hogy a gyermek képes legyen összehasonlítani és megkülönböztetni a rosszul ejtett hangot a helyestől.
A terápia másik része, párhuzamosan haladva a hallási differenciáló képesség fejlesztésével, a beszédszervek ügyesítése, mivel a pontos, tiszta artikulációhoz, jól működő ajakmozgásra, nyelvmozgásra van szükség. Ekkor tanulja meg a gyermek, egy tükör közbeiktatásával, tudatosan irányítani beszédszerveit, hogy aztán az egyes hangok képzésének megtanulásakor ez segítségére lehessen.
Ha ez megvan, akkor tanítja meg a logopédus a helyes hang képzését, szintén tükör előtt a gyermeknek. A terápia legszebb és már-már katartikus része a terapeuta és a gyermek számára egyaránt, amikor a kis tanítványnak először sikerül létrehoznia a kívánt hangot. Innen már egy kicsit könnyebbé válik a feladat és nagyjából a szorgalmon és kitartáson múlik a siker, amelyben jelentősen megnő a szülő, a család szerepe. Ugyanis az új hang más hangokhoz kapcsolása után (hangrögzítés) a logopédus arra tanítja a gyermeket, hogy előbb szavakban, majd szókapcsolatokban és mondatokban, versekben, mondókákban, végül a spontán beszédben is alkalmazza az új hangot, azaz építse be a folyamatos beszédbe, automatizálja. Ez a folyamat pedig akkor lesz gyors és sikeres, ha nemcsak a logopédiai foglakozásokon gyakorol a gyermek, hanem otthon is, a szüleivel is. Ráadásul így érti meg, hogy a szép helyes beszéde mindenkinek fontos, hogy a tanultakat nemcsak a logopédus néninek kell bemutatni, hanem nap mint nap használni kell, hiszen ezt várják el tőle mindannyian, akik a környezetében élnek.
Fontos tudnivaló: csak tisztán beszélő felnőtt gyakoroljon a gyermekkel, beszédhibás szülő erre nem alkalmas.